Valósznűleg egy ilyen állatmentő akció keretén belül kaptam el hat évesen az egyik legsúlyosabb beszedhető betegséget, az agyhártyagyulladást. Több, mint két hétig feküdtem a kórházban, és bár édesanyám az idő nagy részében velem volt, azért ez elég stresszes emlék volt számomra. Amire emlékszem belőle, hogy már az oviba is rosszul éreztem magam,  és nagyon fáztam, de igazán csak este nyolc környékén  lettem rosszul, nagyon magas volt a lázam, és a nyakam nem tudtam mozatni, és bár nem mozdult, de minden kísérlet iszonyatos fájdalmakkal járt. A legkönnyebben egyébként talán erről lehet beazonosítani a betegséget, a nyaki görcsről. Miután lehetett vagy 39°C-os lázam este nyolcra, és  semmilyen lázcsillapítás nem  használt,  rohantunk a sürgősségire, ahol biztosat nem tudtak mondani, de azonnal küldtek tovább, már az agyhártyagyulladás gyanújával a kórházba. 

Ott viszonylag gyorsan tisztázták, hogy tényleg az a betegségem, mégpedig leggyorsabban gerincvelőfolyadék-csapolással. Senkinek nem ajánlom. Nagyon kevés dologra emlékszem a koragyermekkoromból, de arra igen, hogy mennyire fájt az, amikor hátbaszúrtak egy nagy tűvel. Arra, hogy a betegség melyik alfaját sikerült beszereznem, már nem emlékszem, az is csak rémilk, hogy az lett mondva, hogy nem a halálos változatot kaptam el, de ez ellen (2000-et  írunk!) nincs védőoltás. Szóval innen is üzenem minden Hibbant Csaba Gyermekgyilkosnak és rajongóinak, hogy tényleg nem kell beoltani a gyereket, a gyermekkoporsó biznisz úgy is rosszul pörög mostanában.  A kutyádat se, ha garantálod, hogy csak téged harap meg. 
Szóval, alig emlékszem valamire ebből a betegségből, arra igen, hogy mintha a kórházi koszt nem lett volna olyan bűnrossz, mint most, bár jó biztosan nem volt, arra igen, hogy az egyik nővér unokája küldött nekem Pötidanont (Danonino), ami akkoriban az egyik kedvencem volt - és nem bírtam megenni, mert teljesen szétment az ízérzékelésem, szóval kb. ágyhoz voltam kötve a folyamatos infúziós táplálás miatt,  arra igen  hogy egy U alakú épületrészben voltam,  szóval belső kertre nyílt az egyik ajtó,  ami kellemes volt, arra igen,  hogy elhullott lázmérők higanycseppjei borították a radiátor alatt a teret, a macskákra igen,  meg arra, hogy az egyik alkalommal rossz helyre szúrták az infúziós tűt, ami csúnyán begyulladt, és csak hosszas kérlelés után cserélték újra. Ahogy arra is, hogy ez volt az első alkalom, hogy bekerültem a városi újságba, bár ekkor még névtelenül, mert az agyhártyagyulladás nem játék. Szerencsére az enyém elvileg nem volt fertőző. 
Ennél több sajnos nem igazán ragadt meg bennem, tanulságként csak az, hogy a védőoltás ellen nincs érv, még a halottnak hitt kórokozóval is össze lehet futni, nemhogy azzal,  ami éves szinten tíz embert talál meg az országban, és ha nem vagy oltva, akkor meghalhatsz. Nem éri meg ilyen betegségekkel szenvedni, ha van lehetőség a kivédésükre.
Azt még nem tudtam meg, hogy okozott-e maradandó károsodást ez a betegség, mert tud okozni. Rengeteget fáj a fejem azóta, éves szinten több,mint száz szem Algoflex Forte fogyhat nálam el (ez nem a reklám helye, kipróbáltam mást is, nekem csak ez használ) és a viselkedésemben is  vannak olyan elemek, amik talán visszavezethetőek az agykéreg ekkori sérülésére.